Kik buktathatnák meg Orbánt?
Sokasodnak a viharfelhők a Fidesz elnöke felett. Pártján belül nyilvánosan ugyan még nem kérdőjeleződött meg vezetői státusza, de az Orbán-ellenes puccs elindulhat máshonnan, párton kívülről is.
Sokasodnak a viharfelhők a Fidesz elnöke felett. Pártján belül nyilvánosan ugyan még nem kérdőjeleződött meg vezetői státusza, de az Orbán-ellenes puccs elindulhat máshonnan, párton kívülről is.
A Fidesz jövő csütörtöki alakuló frakcióülése dönt a párt politikai stratégiájáról, valamint a Fidesz és a KDNP parlamenti együttműködésére vonatkozó javaslatról –jelentette be Orbán Viktor az új frakció csütörtöki munkamegbeszélését követően, ahol közölte azt is, hogy a frakcióvezető személyével kapcsolatban minden döntést elhalasztottak.
Kósa Lajos debreceni polgármester nem tartja valószínűnek, hogy Orbán Viktor újra miniszterelnök-jelölt lesz – erről a politikus a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerda reggel.
Mára a Fidesz egyre inkább megjelenítője a hagyományos hazai jobboldal és a magyar vidék nyugatos polgárosodással szembeni ellenszenvének - állítja Tölgyessy Péter politikai elemző. Véleménye szerint Orbán Viktor vesztesen került ki a jelöltek szerdai vitájából, ám csütörtökön ellenlábasainál jobban szerepelt. A nyugatos polgárosodás hívei nagy párt nélkül maradtak. A vasárnapi szavazás bölcs döntést kíván - figyelmezetet Tölgyessy.
Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere ki akarja tiltani Gyurcsány Ferencet, Magyarország miniszterelnökét Debrecenből - közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
A magyar közvélemény egyelőre elnézi politikusai magánéleti kisiklásait. Szakértők szerint paradox módon azért, mert kevés jót gondol róluk: hazudnak, lopnak és jellemtelenek – véli –, hogy közben még házasságot is törnek, az bagatell. A politika bulvárosodása azonban nálunk is feltartóztathatatlan: a hálószobatitkok vagy az iszákosság sem maradhat majd rejtve.
Önvizsgálatra és országgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét szerdán Madarasi István, az MSZP helyi önkormányzati frakciójának vezetője, az államfőválasztáson történtek miatt.
Ha Debrecen nyeri el az Európa kulturális fővárosa címet, akkor a város főterén a Nagytemplomnál is magasabb üveghegyet építenek 2010-ben.